Rólam

Azzal az elszánással jelentkeztem az orvosi egyetemre, hogy pszichiáter leszek. Homályos képek éltek bennem gyermekkoromból a „bolond”, a legmélyebb szenvedést megélő, kitaszított emberekről, akiktől elhúzódnak, félnek, akiket kiközösítenek, vagy bűnbakká téve meghurcolnak. Mióta az eszemet tudom, fogékony voltam a nehéz sorsú, kirekesztett emberek fájdalmára. Tizennyolc évesen még nem láttam rá igazán tudatosan önmagamra, mégis biztos iránytűt véltem felfedezni legbelül, hogy feléjük forduljak.

Ma már tudom, hogy ezzel együtt a bennem rejlő, időnként kirekesztést megélt, sérült gyermek felé is odafordultam. Sokkal tisztábban látom, hogy ennek az útnak milyen rejtett, transzgenerációs gyökerei vannak, s hogy a gyógyítás választása egyben az öngyógyítás útja is volt számomra.

Ezen az úton megszerettem magamban a megsebzett és sebezhető részemet. Hálás vagyok érte, mert tudom, hogy milyen sokat köszönhetek neki. Az érzékenységemet, az együttérzésemet, a fogékonyságomat mások fájdalmára. Éppen azt, ami lehetőséget teremt arra, hogy a gyógyítás rogersi alapjaihoz férjek hozzá saját magamban: az elfogadó, befogadó légkör kialakításának képességét, a feltétel nélküli szeretettel fordulást mások felé. 

Bár pszichoanalitikus gyökerekkel indultam, legalább annyira megérintett a humanisztikus pszichológia, Carl Rogers is. Közben persze külső szakmai utamat is jártam, az orvosi egyetemet követően pszichiáter lettem, pszichoterápiás módszertanokat sajátítottam el, majd az egyén, a pár, a család irányából nagyobb csoportok, szervezetek felé is fordultam. A tanítás, az oktatás, a beláttatás, a szemléletformáló támogatás, a tudatosítás, a fejlesztés kihívása a mai napig magával ragad.

Ennek új formáit, kereteit, lehetőségeit keresve született meg bennem a Szeretetkert szimbólumrendszere, valamint mobilapplikációs változata.

Szeretek fiatalokkal dolgozni, tanulni tőlük, karöltve fejlődni velük.

Mélyen hiszek a változásban, hogy van szabad akaratunk, s hogy a tudatosítás ébredése után, képesek vagyunk átírni a gyakran szenvedésünket okozó transzgenerációs mintáinkat. „A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés választható” A mi döntésünk, hogy milyen úton járunk.

Az ébredésben, és a lehetőségek feltárásában, részben a saját életemben, részben másokat támogatva szeretnék haladni. Hozzákapcsolódni legmélyebb önmagunkhoz. Ahhoz a részünkhöz, ahol már csak a szeretet lakik.

Több mint húsz éve dolgozom egyéni elakadásokkal, párokkal, csoportokkal. Elsősorban coach-ként, mentorként, mediátorként, trénerként a mai napig is mély elköteleződéssel, a lelkesedés tüzével. Szereztem nemzetközi akkreditációt, és már több mint tíz éve vezetek másokat, és oktatom is ezt a szakmát. Az utóbbi években legnagyobb örömömre egyetemi keretek között is. Mindez izgalmas, érdekes számomra, de korántsem annyira, mint a közben bennem zajló belső utazás.

.